Válóháló csoportvezetés

„Voltak álmaim hasonló dolgokkal kapcsolatban, de azokat a saját dicsőségemre szerettem volna megtenni, és hogy felnézzenek rám az emberek. Minderre akkor döbbentem rá, amikor Istentől megkaptam  ugyanezt a lehetőségét! Érdekes, hogy itt először vonakodtam és kételkedtem, de most már nagyon örülök, hogy engedelmeskedtem. Most látom az óriási különbséget a saját akaratom és Isten akarata között. Ahhoz, hogy igazán segíteni tudjunk az embereknek, nem elég a saját céljainkat megvalósítani, és az Ő segítsége nélkül talán lehetetlen is ezt megtenni.”
„Nem gondoltam, mert házasságban éltem.”
2. Mi fogott meg a vh-n és miért?(anyag, beszélgetés, emberek, szeretet, kaja, lehetőség másnak segíteni…)

„Nagyon szeretem, hogy nyitottak az emberek és még olyanok is meg tudnak nyílni mások előtt, akik alapból elég zárkózottak. Elég hamar összeszokik a csapat és már mindenki annyira várja a pénteket. Van valami „varázs” abban, hogy hétről-hétre mindig találkozunk ugyanazokkal az emberekkel.”
„Azon döbbentem meg, hogy az elvált emberek meglepetésemre tök jó fejek voltak, nem valami torzszülöttek, amilyennek én magamból kiindulva elképzeltem.”
„Abban a csoportban, amibe én jártam, mint tag, nagyon jó volt, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel lehettem együtt. Olyan embereket ismerhettem meg, akiktől sokat tanultam, akik meghallgattak és megértettek, és elfogadtak és szerettek olyannak, amilyen vagyok.
Az anyagban tetszett, hogy olyan gondolatokat adott, amelyek hozzásegítettek a kulturált viselkedéshez a gyötrelmes napjaimban. Megfogalmazott olyan érzéseket, amelyeket nem tudtam volna szavakkal elmondani, és rádöbbentett, hogy azok a viselkedések, amiket én elítéltem magamban azok teljesen természetesek, és hogy fogadjam el őket, és ne legyen emiatt lelkiismeret furdalásom.”
„Az, hogy nem kell szégyellni azt, hogy elvált vagyok.”
3. Miben látod a vezető legfontosabb feladatait?
„Hűséges legyen a kapcsolata Istennel és nagyon jó legyen a kapcsolata az emberekkel.”
„Hűséges és engedelmes legyen Istenhez, tanítható legyen és rugalmas, mert Istennel való kapcsolata ad egy biztos alapot a másik ember bajainak megoldásához.”
„- meghallgatás
- elfogadás
- szeretet
- lehetőségekhez mérten segítségnyújtás
- biztatás, lélekerősítés”
„Szeretni az embereket, ha ez megvan, akkor a többi könnyen megy.”
4. Milyen lelki felelősséged van a csoportért?
„Úgy érzem, hogy nem mértem még fel igazán, hogy mekkora felelősség egy ilyen csoport. A barátkozás és kapcsolattartás terén sokkal jobban oda kellene szánnom magam.”
„Rám bízott Isten 10 embert. minden segítséget megkapok az Úrtól, de ha kicsit is félre nézek, lazítok, már mindannyian megérezhetik. Ha jó a kapcsolatom Istennel, akkor szinte szárnyalunk.”
„Továbbadni azt a segítséget, amit én is megkaptam, amikor nekem volt rá szükségem.”
„Imádkozom értük, figyelek rájuk, látom bennük a jövendő vezetőket.”
5. Milyen szociális felelősséged van a csoportért?
„Fontos, hogy nyitott legyek az emberek felé és tudjam, hogy mi történik velük, és amiben tudok segítsek, de szerintem az is fontos, hogy ne próbáljam mindenki terhét magamra venni. Valahogy bölcsen meg kell találni az egyensúlyt.”
„Megosztom a csoporttal a házam, enni-inni valóról kell gondoskodni, szeretetvágyukat felismerve, enyhíteni kell a hiányt, jó lelki-szellemi táplálékkal kell ellátni őket. Figyelni kell és törődni kell velük, akár csak magammal.”
„A környezetemben válás miatt, kevesebb, vagy kisebb fokban legyenek lelki sérült emberek. Aztán ez gyűrűzik tovább, mert egy ilyen ember a saját gyerekeinek, családjának és környezetének is kevesebb gondot, bánatot, megbántást okoz.”
„Nem egészen értem ezt a kérdést.”
6. Mi az, ami a Te felelősséged és mi az, ami Istené, tehát neked nem kell parázni?
„Senki életét nem fogom tudni megjavítani, vagy megoldani. Viszont kötelességem beszélni Isten igazságairól, tanácsairól. A többi az adott személyen múlik, mert Isten oldaláról minden készen van.”
„Nekem csak figyelnem kell Istenre, és készen kell lenni az adódó jócselekedeteket elvégezni. De nem nekem kell azokat kitalálni, azok jönnek maguktól. Amin nem kell aggódni: az az eredmény. Erről az Úr gondoskodik, Ő munkálkodik ugyanis a csoporttagok szívében. A gyógyulás a fejlődés teljesen az Úr munkája.”
„Meg kell próbálnunk, a lehetőségeinkhez mérten, az adott helyzetben mindent megtenni, majd kérni és elfogadni Isten segítségét, Utána pedig tanulni a dologból, felismerni, hogy az nem a mi érdemünk (bár itt mondhatnám, hogy semmi sem a mi érdemünk, hiszen minden kegyelemből van) és hálát adni, ha megkaptuk a segítséget.
Ne akarjunk túl sokat, örüljünk a kicsi dolgoknak is. Ha csak 1 embert elvezettünk Isten megismerésére, már akkor is sokat tettünk, hát még ha több emberrel sikerül mindez. De ne számoljunk, hanem mindenkinek örüljünk. De lehet, hogy nem is fogjuk látni tettünk gyümölcsét, akkor is örüljünk, hogy Isten eszköze lehetünk!”
„Saját felelősségem: imádkozás a tagokért, kapcsolattartás Istennel és a csoport tagjaival. Isten elvégzi: a tagok növekedése szellemi téren.”
7. Mi Neked a leginspirálóbb a csoport vezetésében?
„Az, hogy láthatom Istent munkálkodni az emberek életében és ez egy óriási nagy kincs. Látni, ahogy egy darabokra összetört élet újra éled.”
„Gyönyörködöm az emberekben, ahogy megindulnak egy új, jobb élet felé. Csodálatos látni, hogy a legreménytelenebb helyzetből is kihoz Isten, ha engedünk neki.”
„Nagyon sokat tanulok belőle, úgyis hogy újra átveszem az anyagot és talán amin a saját időmben átsiklottam arra most felfigyelek, egyre több embert ismerek meg, és az új emberektől új dolgokat hallok, de úgyis, hogy tanulom az emberekkel való foglalkozást, és a csoportvezetést.”
„A tagok nyitottsága és igyekezete.”
8. Mit és kit tartasz a legviccesebbnek?
„Leget nem tudok mondani, de elég jók a beszélgetések és örülök, hogy általában sok viccelődéssel és nevetgéléssel telik minden alkalom.
„A legviccesebb az hogy én ezt egyáltalán tudom csinálni. Az is vicces, hogy a nyomorúságból erényt kovácsol az Úr. Az is vicces, hogy sírnunk kellene, de mi nagyon sokat nevetünk. ”
„A viccesen, jópofán megfogalmazott dolgok, sokat segítenek azoknak az embereknek, akik hallgatják, mert szeretünk és kell is derűsnek lennünk, (marad még bőven borús állapotunk), de azoknak is, akik mondják, hiszen olyan jó érzés, amikor másokat meg tudunk nevettetni. Persze mindez kulturált keretek között, amikor senki mást nem bántunk meg vele.”
„Azt az esetet, amikor két új csoporttaggal közeledtünk a csoportvezető lakásához, ahol a szomszéd vendégei álltak a kapu előtt. Utólag láttuk, hogy éppen távoztak. Az újak a legnagyobb természetességgel üdvözölték őket, az idegenek is viszonozták (tegeződve) a köszönést. Jöhet még olyan idő, amikor tömegek ostromolják majd a bejáratokat azért, hogy hallhassák a vh anyagát!
Másik vicces eset: Amikor a fickó, aki életében először volt vh-n, annyira felbátorodott az oldott légkör hatására, hogy a 2 vetítés között körkérdést indított a jelenlévőkhöz. Nekem nem jutott eszembe 1 éve, mert úgy láttam, hogy a körkérdést mindig az kezdi, aki vezeti a beszélgetést.”

Videók

Mi az emberek véleménye?

Vélemények, jelenetek, bizonyság tételek

Vélemények, jelenetek

Megnézem

Csoportok

Csatlakozz a közösséghez!

2011 ősztől megint indultak a Válóháló csoport alkalmak.

A csoportokhoz bárki csatlakozhat. Itt barátokra lelsz és gyakorlati tanácsokat kapsz.

Megnézem