Látni, hogy mások is sírtak és megvigasztaltattak. A Váló Háló egy olyan közösség ahol az érzéseimről és a problémáimról a sorstársaim előtt beszélhetek akik értik amit mondok mert maguk is érezték átélték ugyanezt.
Nagyszerű lehetőség egymást erősíteni beszélgetve bibliát tanulmányozva imádkozva. Vezetőnk Sándor nagy együttérzéssel, mennyei derűvel, de komoly biblikus látással terelgetett benünket.
Az idén már csoportot vezetve ismét nagy lépést tehetek előre. A saját gyógyulásomon túl már másokért is felelős vagyok. A személyes törődés lelki terhét kell felvállalnom, ami engem is épít.
Sok imára önfegyelemre valamint határozott lelki látásra van szükségem. Ezekhez nekem nagyon figyelnem kell Isten vezetésére. A csoport vezetéséhez szeretet kreativitás és vidám lelkület is kell.
A gyógyulás felé haladó elváltak látványos életváltozása sok sok erőt ad. Köszönöm Istennek ,hogy megtalálhattam a helyem ahol hasznosnak és értékesnek érezhetem az életem.