Mit adott nekem a VH nyári tábor (2011)?
Válásom óta sokszor éreztem, hogy – bár nagyon szeret engem, akivel beszélgetek -, nem igazán érti, érzi át, hogy mi is zajlik bennem. Ezért kerestem egy olyan közösséget, ahol hasonló problémákkal, érzelmi hullámokkal küzdő emberekkel találkozhatom.
Másrészt bennem volt az a vágy, hogy végre olyan embereknek mondhatom el a problémáimat, akik ismerik a válaszokat, akik egyértelmű, jó tanácsokat tudnak adni azokra a nehéz helyzetekre vonatkozóan, amivel küzdök.
Ilyen elképzelésekkel érkeztem meg Piliscsabára.
Már az első este gyanús lett, hogy itt nem egészen az fog történni, amire én számítottam. Másnap estére már tudtam, hogy kívánságaim teljesülni fognak, de teljesen másképp, mint én elképzeltem.
A legnagyobb, amit kaptam, hogy megértettem az igét: „Keressétek először az Istennek országát…”. A hét végére rádöbbentem, mennyire igaz az, hogy ha Istenhez sokkal közelebb kerülök, ha Ő áll a legközelebb hozzám, ha Ő tölti ki a látóteremet, akkor a problémák eltörpülnek és a lelkem újra szárnyalni tud.
Épültem a tiszta bibliai tanítások által, csodát éltem át az imaéjszakán.
Mindezek mellett beszélgethettem olyanokkal, akik hasonló törésen túljutva már újraépítették az életüket. Nekik el tudtam hinni, hogy van fény az alagút végén, akkor is, ha én még nem mindig látom.
Csodálatos volt a csoporttagok nyitottsága, az esti programok felszabadult öröme, a szeretet kiáradása: Istentől felénk, és tőlünk egymás felé.
Mielőtt elmentem, volt egy bélyeg a homlokomon: elvált. Hét végére ez a pecsét a szívemre került, és így hangzik: Isten gyermeke. Mert ez az egyetlen dolog, ami meghatározhatja az életemet. A többi pedig…? Az élet része, de Istennel közösségben elhordozható.
